A cipőboltos

Mindig laza és úri-hölgy,
bár kopaszsága férfias,
és boltja olyan ó-retró,
kirakata nem trendi, üres,
homályos is, mint a hold,
polcokon cipők dohosak,
hiába ma kerültek ide,
vevők nála mindig okosak,
mégsem fogy el semmi se,
Cipőbolt, hol az új is régi,
ízlése, mint a boltosé
múlt század-béli, eleji.

Az ajtón ez áll - Akció
de a papír gyűrött cetli,
hiába vált be ez 50 éve
már nem veszi észre senki.
Évben kétszer betéved,
régi-vevő, a nyugdíjas
néha rendel is, ha lehet,
meg is jön a csatos, szíjas,
a gyászjelentéssel fizet.

Tél

A varjak elhagyták a határt,
a hófedte szűzies tájat,
hófelhők előtt a csapat madár
keresi a csupasz fákat.

A tél sarkantyúja tomporba vág,
éles foka ujjbegyet fagyaszt,
hótakaró, a hideg fehér sár,
földet borítva tavaszt fakaszt.

Szúrós szél most pihen nyugton,
a jeges tavak felszínén,
a csend öl Napot, hogy bukjon
le gyengén, a házak tetején.

Türannosz és Gorgó

Türannosz kezdetekben torzó,
így szólt morcosan;
- Te Gorgó, Adj nekem fület,
hogy hallhassam hangodat -,
és füleket kapott, nagyokat.
- Te Gorgó, adj nekem szemeket,
hogy csodálhassam arc-éled -,
és kapott nagy árja szemeket.
Te Gorgó adj nekem orrot,
hogy szagolhassam illatod -,
és két lyukú orrot kapott.
- Te Gorgó, adj nekem lábat,
hogy elérjek messzi tájat
és kapott két kurta lábat.
- Te Gorgó, adj kezeket nekem,
hogy segíthessek, ha elesel -,
és kapott két nagy kezet.
Mikor Türannosz hallott
Gorgó gonosz tetteiről,
látta milyen szörnyű csúfság,
érezte bűneinek illatát,
elment Poliszba szónoknak,
kezével törvényt kőbe vésett,
és Gorgó ellen, bőszített népet.

Türannosz és a hála
nem jár kéz a kézben,
polisz politikája,
a hűségben nem mérce.

Valahol...

Valahol egy távoli torony nevet,
üres szobában harsány zene szól,
csak ismételni tudsz egy nevet,
mikor válladra vesz a távol.

Valahol egy toll tintával rongál,
siket diáknak magyaráz a kéz,
hátára fordult az egész világ,
tejútra csöndben csordul a méz.

Valahol létezik az elképesztő,
varázsló is csak egy polgár,
mikor dolgozót ér ébresztő,
csírázik penész bogár.

Városi fény

Színes szavakkal festek,
tollfehér, cián és sárga
szivárvány keveredve
novellába.

Színes betűkkel álmodom,
kék, zöld és pompadour
ékesedik a lapokon
céltalanul.

Színes mezőket csodál,
türkiz, ánizs, és ciklámen
szirmok között árván
reménykedem.

Színes lelkek szürkülnek,
beton, aszfalt és acél
hevül szememen ülve
városi fény.

Hűtlenség nélkül

Szennyezett a levegő, a lélek, a DNS
bátor buták haszna veszteget,
az előcsarnok sötét, a padló szederjes,
a könnyes gondolatok festik meg.

Korban a grafit, végtag fogból
magazint mutat, ez a divat
metsző a nyomás nyúlós estje,
talán minden élet vesztegetve.

Ragaszkodó sűrű buja teste
a kétdimenziós modern eleje,
tengerivel vágott nyílt fájdalom
ébredező embereknek oltalom.

Kül-falusi házak csendjében
zajos a virágzat növése,
mint elevenszülő herbárium,
így kólint fejbe ős-breviárium.

A második gyerek után testes mag,
szakadó köröm és átható szag,
süvítő motor humora hegeszt
álomba gondzabáló lelki ereszt.

Az érintés istenét élve ölve
kezekbe vert szögekkel keresztre,
hogy harmadnapon legyen feltámadás,
a papírok, válásszagú egyezmények.

Megcsalatás nélküli hűtlenség,
az ujjbegyekből eltűnik a körömvirág
átható, ártalmatlan illata,
Nem javuló kornak, koromba írt szaga.

Nézőpontok

A földünk nézőpontokat rejt,
az idővonal már nem vízszintes
csak süllyed a múlt lejjebb
dőlnek szögek és ívek,
mint depresszióra ítélt karakterek,
a szomszéd a gerendán lógott,
fejében a metál elhallgatott
s kárt okoz a csendje,
egyik oszlopban a veszteség
másikban, az amit teremt,
de ez csak egy nézőpont
ezzel a padlás is tele.