Ott fent

2019. ápr. 18.

Ott fent


Ott fent fekete a felhők széle,
mintha Nap-séf égette volna
forró kék-szín olajában
és kerek serpenyő sötétjében.
A fák között az oxigén
harapható, láthatatlan,
csökkenti a szomjadat.
Visszaverődése valami vágy
ívelt belső testekre ható
lég, a sűrű helyes hangján
már a zaj sem árthat,
méreg a torkon csordul le
csak a sült, mit nyelni kell,
hogy semmi se legyen veszve.

***

Figyelem


   Amikor parton vagyunk, a strandon
 nézelődve, figyelem csillag orcádon,

ahogy párjuk a férfi-őt hallgatják,
befejezetlen projektet magyarázzák 
s közben fél szemükben ott a gyerkőc,
aki sarat gyúr, a homok hempergőc.
Csodálom, ahogy figyelsz, kikapcsolsz
nem is szót, csak testek szavát hallod...
amott egy nő, tenyerébe némán nézve,
tanulja életvonalát, meddig is él elvégre,
máshol egy gazda magyarázza a jégkárt,
pocakján szemüvege figyeli árnyékát,
harsány, mintha a jég épp most verne,
a haszon több, mintha minden beérne.

 Amikor parton vagyunk, a strandon
 nézelődve, figyelem csillag orcádon...


2019. ápr. 17.

Csillagnyi idő


A Tél bezárt, de még utoljára
harapott egyet Tavasz ágyékába,
majd leparkol valahol északon,
hol jópofa jégcsap ad dallamot.

Talán megértette, hogy semmi köze,
ahogy pálma kókuszt sem látott
a rügyekhez és a gyors-virágok
duzzadó terméseit sem látja meg.

Ahogy nem szereti a fagylaltot,
sem a jeges kávét, futó virágot
sem zsibongó kocsma teraszt,
vagy szabadság pillantású nyarat.

Koncessziója kétségbeejtő pillanat,
ahogy sebesre forrasztja a tavat,
mi már strandlabdát koptató leves,
tükrök csarnokát szívja Nap a heves.

Egyszer eltűnik ez a karnevál,
a tél kacagva az ősszel jár,
tündöklése lassú lomha gyám,
de addig csillagnyi időd van ám.


***


A Tél bezárt, de még utoljára
harap egy jót Tavasz ágyékába,
majd leparkol valahol északon,
hol jópofa jégcsap dér dallamon.

Tán megértette, hogy semmi köze,
ahogy nem lát ő pálma kókuszt se,
és rügyekből nőtt gyors-virágoknak
beérő terméséből sem kóstolhat.

Rokont sem ismeri, a fagylaltot,
sem a jeges kávét, futó virágot,
sem a zsibongó kocsmai teraszt,
vagy a szabad pillantású nyarat.

Koncessziója kétséget sem arat,
mikor sebesre forrasztja a tavat,
mi már strandlabdát koptató leves,
tükrök csarnokát szívja Nap a heves.

Egyszer eltűnik ez a karnevál,
a Tél kacagva az ősszel jár,
tündöklése lassú lomha gyám,
de addig csillagnyi időd van ám.

2019. márc. 30.

Maga az élet


Testek száradó szagától
izzó morcos világ
dolgos kezektől gyászol
sírhelyen a virág.

Mázas ős-felhők feletted
repedések habja
eső szagra felébredhet
az éj sötét kardja.

Szorítva ölel erős fény
vakít zajos kedvet
talpad alá vetett árnyék
növeszt sötét tervet.

Élet maga az négyel fel
elnyúlt piszkos érvekre
kihűlt ágy várandó vegyjel
köt meg véges évekre.

Csigák csóri türelmével
virtuál' a gazdag világ
banális bús az eskütétel
búcsú sem mért karát.

2019. márc. 25.

Hegyek


Hegyek tanítanak alázatra
és lélegezni jól beleharapva
tél végi fák égetik a Napot,
a hegyoldal köbméteres páca
illó anyagból káromolva
csak a halak pihennek árral
a patak dohogva dolgozik
az éjszaka sem tud kárt tenni
csak a fényt győzi le.


2019. márc. 21.

Ateisták hite


Annyit beszéltek Istenről,
már létezése nem kérdés,
mint a halott rémálma,
vagy katona kényeztetés
a lövészárokban.

Már csak félelem hallgat,
nehogy elszóld magad,
hiszen létezik nyoma,
mint a föld árnyéka,
arcod a kifordított Ó,
vagy az imádkozó sáska
a megrögzött káromló.

Mégis, ismered az utat,
boldogságod a szegénység
és hit a gazdagságod alanya,
addig melletted söprik be
Júdásnak járó aranyat.

2019.

2019. márc. 20.

Ne várd


Ne a sötétségtől várd a címet,
mikor a fény vakít el,
láttasd a látomásokat,
s álmodj álmokat.

Az új híd korlátja koros,
kiszáradt mederben
lesz lábunk poros,
fullasztó félelemtől.

Álom porcsinja irritáló,
magasból ablak világít,
a tó biográfiájától
oly költőien giccs.