Éjszaka...

Nem zizeg nem csillogó
az éjszaka
nem bánatos nem forró
a beton maga
nem halványul a zöld
a levél vár
a napfényre vágyó föld
alvó madár
a zaj elül a csend ural
csak levél hull
sötétség és halál tudat
sem korcsosul
csak a virág szór vakon
szikra pollent
hogy egy tüzes hajnalon
nyíljon újfent...

Nyomoz a Tél

Így a vége felé nyomoz a Tél,
tán nem lesz újra ettől fél,
még utoljára jót csíp beléd,
ezzel is a tavaszt rakja eléd.

Igaz ő ural négy nagy évszakot,
igaz nem tud tenni erőszakot,
a tavaszba faggyal csíp bele,
kevesebb legyen a nyár gyümölcse.

Ősznek végét, végre keseríti,
az idejét nagyra kerekíti,
de mikor a természet nagy ura,
erős pírt hoz, fázós arcokra.

Pedig nélküle nem lenne tavasz,
nem lenne a nyár viharos, ravasz,
az ősz szép színeit sem hozná ki
nélküle nincs élet, és nincs semmi.

2019.

Ragyog a Nap

Igen. Neked is ragyog a Nap,
akkor is, ha mást mondanak,
rügyváró a szürke tavaszi fagy,
vágyakoznak fényéhes ágak.

Vágyakozz most te is babám,
de nehogy másra, csakis rám,
reggeli lassan nyíló szemed,
rám néz, mindig tavaszt nevet.

Csókra csücsörítő édes Nap,
bőrünkön is nyomot hagy,
mikor napnyugta piheg este,
ismét ölelésbe vagy veszve.

2019.

A szél

Megváltoztatnád a világot,
azt nem lehet,
arcodat fested a többi arcokra,
akkor tán hisznek,
ha lehull szép zöld dió, az éretlen
érdekli is a férgeket
fák lombjait zárod be a telkedbe
neked adjon szemetet,
utolsó őszi napon, és azon túl;
ha szél nem szólna be!

Bizonytalan tél

Mostanában olyan
bizonytalan a tél,
fák sem olyan fehérek
és szürke a tér,
ezt aztán sohasem
gondoltam volna,
hogy turiból vesz
ruhát és színes tollat.
Talán kicsit olyan,
mint a szűz leány,
bűbájos belemenő,
csak cél előtt megáll,
a hideg és a cúg
sem a régit járja,
inkább csárdás
és nem tangó a tánca.
És az est sem oly
sötét, korom arcú,
csillagok alatt szundít
rekedt fekete varjú.

Megér(in)tések

A szemed,
balról jobbra haladva
olvassa a rőt sorokat,
megpróbálod megérteni
a vad hajtásokat.

A füled,
a térben bolyongva,
zajokat szűr tolongva,
zúgó harangok között
szépséges dalokba.

A kezed,
testeken kószáló vándor,
tapintva túr dombokat,
völgybe érve, térve
hős a fondorlat.

2019.

A hegyek

A hegyek, halott sziklák,
amint a föld markolja őket,
közben morzsolja kaviccsá
hogy ne érje el a felhőket.

A mementó laza völgy felett,
hegymászók síksága,
gravitáció ordít emeletet,
hideg meredeket vigyázza.

Hobbi horgászat

A Hold felkel a vízen,
csónak deszkát ropogtat,
csali a horgon szenved,
damil a felszínen úszhat,
odalent, a vérző testre
rabol az éhes édeni hal,
ahogy horog akad a húsába,
már késő bánat bénítása.

Aztán kéz ránt és ápol,
hálóban az új áldozat,
bár óvatosan veszik szájból,
így is a fém véres marad
csak csali ki pórul járhat,
a horgász simogat és enged
társaihoz tér tóba a jó falat,
lélek lakoma, a csónak ereszt.

Mit mondjunk

Mit mondhatunk otthonélőként,
mit is, a néma nemet bólintóknak,
imádkozzunk forráshoz folyókért,
vagy adjunk annak, kitől semmit sem kap.

Mit mondjunk az áramkimaradásról,
mit mondhatunk neki kit nem érint,
felejtőknek mit papoljunk a tudásról,
kiket tudományra a hideg utca, tér int.

Megmondjuk nekik, hogy szóból ért,
- otthon -, szó amiért élni érdemes,
szeret szó, a meghajlott anyákért,
kit szült meg, neki mindig főnemes.

Hogyan tanulhatunk tőlük, miért jó,
a beton melegsége és a gyűrött Hold
egyetlen lámpása, és neki lélek só,
mikor, miért töm tele napfény szatyort.

Megpróbáljuk magyarázni, de akadémia
nincs és nem indít szakot egyetem,
csak fagyott duál-diploma széria,
mit jövő al-professzora lát e leleten.